TIE vadász könyvtartó (polc/pad) a gyerekszobába
2016. november 01. írta: ToyaHSW

TIE vadász könyvtartó (polc/pad) a gyerekszobába

swpolc1.jpg

Egy rendkívül ötletes és kreatív könyvtartót szeretnék most bemutatni nektek, amit a Star Wars filmek TIE vadásza ihletett. A könyvtartó ideális egy gyerekszobába, ugyanis méreténél fogva a kisebb gyerekek akár padként is tudják használni.

Az elkészítéshez bútorlapra vagy MDF lapra lesz szükségünk, amelyeket érdemes a vásárlás helyén már méretre is vágatnunk. Szükségünk lesz két darab 18 cm*33 cm-es darabra, ami majd a könyvtartónk lesz.
Ezen kívül vágatnunk kell két darab 33 cm*33 cm-es négyzetet is.
Ha ezzel elkészültünk, akkor következhet egy kis szerkesztés. A négyzetes lapokat vesszük elő és egy vonalzó és ceruza segítségével megfelezzük a táblát mind a két irányba és ezeket a vonalakat berajzoljuk.
Ezt követően a táblák széleitől 5 cm visszamérünk a négy oldalon és a felezővonallal összekötjük őket. Még egy dekopírfűrészre lesz szükségünk, aminek segítségével a vonalak mentén levágjuk a felesleges anyagot. Ha ezzel elkészültünk, akkor lényegében a szárnyak el is készültek.

Ezután a tartó résszel foglalkozunk, amit egymáshoz rögzítünk derékszögben. Ehhez használhatunk fatiplit és ragasztót, de akár sima facsavart is.
Ha ezzel is megvagyunk, akkor jöhet a festés. A polcot fehér vagy világosszürke alapszínnel látjuk el. Ha ezt felhordtuk és a festék meg is száradt, akkor következhet a minta, amihez egy kevés maszkoló szalagra lesz szükségünk.
A képeken látható módon igyekezzünk kimaszkolni az elemeket, majd fekete festékkel fessük le a kívánt részeket.
A száradást követően már csak összeállítás van hátra. A polcot egy kicsit ferdén állítsuk be és így rögzítsük a talphoz! Igyekezzünk pontosan dolgozni, mert másképp billegni fog a TIE vadászunk.
A polc talphoz való rögzítésére ismét vagy fatiplit és ragasztót vagy facsavart használjunk.

Ezt követően már csak be kell állítani a gyerekszobába az új könyvtartó polcot/padot és hagyni, hogy a gyerek kedvére belakja azt.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása