Irattartó gabonapelyhes dobozból
2017. január 16. írta: ToyaHSW

Irattartó gabonapelyhes dobozból

39f0ecee-d135-47aa-bbbe-bac1a46a97ed.jpg

Egészen biztosan vásároltatok már Ti is gabonapelyhet reggelire, aminek a doboza a kiürülést követően a kukában végezte.
Pedig nem kell kidobni a kemény kartonból készült dobozt, hiszen kiválóan alkalmas a gyerekeknek irattartónak, amibe a füzeteket vagy a könyveket tudják tárolni.

Különösebb tudás sem kell az elkészítéshez és egy tapétázókés, egy kevés mintás csomagolópapír és ragasztó szükséges az elkészítéshez.
Első lépésben a formát kell kialakítanunk, amit érdemes vonalzó segítségével felrajzolni. Ne feledjétek az előlapja jóval alacsonyabb mint a hátfala, így ennek megfelelően mérjetek.
Ezt követően egy éles tapétázókéssel eltávolítjuk a felesleges kartont.
Ezzel lényegében ki is alakítottuk az irattartónkat, amit már csak dekorálni kell. Ehhez használhattok öntapadós tapétát, de akár mintás csomagolópapírt is ragaszthattok a tárolóra.

A száradást követően azonnal el is helyezhetitek a gyerekszobában az irattartót, ahol az iskolai füzeteknek ideális tartója lesz.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása