Újságtartó egyszerűen
2017. február 08. írta: ToyaHSW

Újságtartó egyszerűen

modern-diy-wooden-magazine-holder.jpg

Sok háztartásban gondot okoz a magazinok és újságok megfelelő tárolása. Ezúttal egy egyszerűen elkészíthető újságtartót szeretnék nektek bemutatni.
Különösebb tudás sem kell a legyártáshoz, ennek megfelelően egy fűrészre lesz szükségünk, valamint ízlés szerint festékre, valamint bármelyik barkácsáruházban megvásárolható fából készült polcra (minimum 25 cm széles és 2 cm vastag anyagot válasszunk).
Az újságtartóhoz kb. 1 méteres polcra lesz szükségünk, így érdemes ennek megfelelően vásárolnotok.

Első lépésben vágjunk le két darab 50 cm-es darabot a vásárolt faanyagból - ez szerencsés esetben azt jelenti, hogy dekopírfűrésszel félbe vágjuk a polcunkat.
Ezt követően meg kell keresnünk a polcaink közepét és oda ceruzával és vonalzóval húznunk kell egy vonalat.
A következő lépésben a bevágás helyét kell megrajzolnunk. A polc vastagságát felmérjük a megrajzolt felezőre (egy 20 mm vastag polcnál a felezőtől 10-10 mm-t kimérünk mind a két irányba), majd a polc közepéig berajzoljuk azt.
Ugyanígy eljárunk a másik fél esetében is.
A következő lépésben dekopírfűrésszel kivágjuk a felrajzolt részt, majd reszelővel sorja mentesre és megfelelő alakúra formázzuk.

Már nincs más dolgunk mint a két felet összeilleszteni. Ha ügyesen dolgoztunk, akkor szépen X alakban megáll a tartónk.
Ízlés szerint festjük vagy pácoljuk az újságtartót,amit száradást követően birtokba is vehetünk.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása