Cicakuckó pólóból
2017. június 30. írta: ToyaHSW

Cicakuckó pólóból

f3xtebxhv3q5oyg_large.jpg

A macskáknak szükségük van megfelelő búvóhelyre, ahova félre tudnak vonulni a szemünk elől. Ehhez számtalan különböző formájú és kialakítású kuckót árulnak, amelyeket jó pénzért meg is vásárolhattok.
Azonban egy kis kézügyességgel pillanatok alatt magatok is elkészíthetitek a cicátok kuckóját otthon található anyagokból is.

A következő dolgokra lesz szükségünk:

  • 2 db drótból készült vállfa
  • Ragasztószalag
  • Vastag kartonpapír
  • Használt és kopott póló
  • 4 db biztosítótű

Az elkészítés több mint egyszerű.

Az első lépésben a kuckónk alapját kell elkészíteni vastag kartonpapírból. Ehhez érdemes a macskánk méreteit is figyelembe venni és akkor kartont vágni, amin kényelmesen el tud feküdni. A karton széleit körbe ragasztószalaggal fedjük be.
A következő lépésben a drótból készült vállfákat szedjük szét és egyenesítsük ki. Ha ezzel megvagyunk, akkor a két drótot 90 fokos szögben fogjuk össze a ragasztószalaggal a közepén. Ezt követően hajlítsunk a drótokból egy kupolát, aminek kicsit kisebb az alsó része mint a kartonpapírunk.
Ezt követően a drót kupolát kell rögzítenünk. Ehhez a drótokat átszúrjuk a kartonlapon, majd elhajlítjuk azokat. Ezt követően a drótokat is fedjük be ragasztószalaggal.
Lényegében ezzel elkészült a házunk váza és alapja, már csak a "tetőt" kell elkészítenünk. Ehhez lesz szükségünk a pólóra. A pólót húzzuk rá a kuckónk vázára, úgy hogy a bejárat nyílását a póló nyaka adja majd.
Ezt követően már csak ügyes hajtogatással a felesleges részeket a kuckónk alsó részén rögzítenünk kell, amihez használhatunk ragasztószalagot, de jobb a biztosítótű.

Ezzel el is készült a cicakuckó, aminek kipróbálását már a macskánk kíváncsiságára bízhatunk, amit esetleg egy-két jutalomfalattal elősegíthetünk :)

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!