Karácsonyi ajtódísz a gyerekszobára
2017. december 04. írta: ToyaHSW

Karácsonyi ajtódísz a gyerekszobára

papirkoszoru.jpg

Természetesen nem csak a bejárati ajtót, hanem akár a gyerekek szobáit is feldobhatjuk az ünnep közeledtével egy-egy karácsonyi ajtódísszel.
Ezúttal egy fillérekből elkészíthető és rendkívül mutatós koszorú elkészítésére szeretnénk benneteket biztatni.
Az elkészítéshez egy műanyag tálra, különböző színű papírlapokra (sötétzöld, világoszöld, fehér, sárga), ragasztóra, vattára, ragasztóra és ollóra lesz szükségünk.

Az első lépésben a tálunk alját kell kivágnunk. Ezt követően a lapokra lesz szükségünk. Minden kisiskolás számára adnak színes vágható írólapokat. Ezekkel dolgozunk majd mi is.
Elsőként a világos és sötétzöld lapokból kell vágnunk kb. 2 cm széles csíkokat a hosszabbik oldal mentén. Ha megfelelő mennyiségű csíkot levágtunk, akkor a két színnel felváltva dolgozva húzzátok át a csíkokat a tányéron, majd ragasszátok őket össze. Igyekezzetek úgy felragasztani a lapokat, hogy azok ne tudjanak csúszkálni a tányéron (az sem baj, ha hozzáragasszátok a műanyaghoz a lapokat.
A száradást követően a felragasztott szalagok végébe egy olló segítségével V alakokat kell vágnunk.
Ha körbe értetek, akkor láthatjátok, hogy lényegében elkészült a koszorúnk alapja.
Most a gyertyát kell elkészíteni középre, amihez két fehér papírcsíkra lesz szükség. A csíkokat a végüknél egymásra merőlegesen összeragasztjuk, majd szépen harmónika alakban felhajtjuk. Ezzel el is készült a gyertya, aminek a lángját egy kis sárga és piros papírral alakítjuk ki. A lángot szintén ragasztóval rögzítjük, majd a gyertyánkat is felragasztjuk a koszorúnk alsó részére.

Már csak egy akasztó kell, amit akár damilból, akár cérnából megköthettek és ezzel el is készült a gyerekszoba ajtajára a karácsonyi díszünk.
Természetesen lehet díszíteni is. Ehhez egy darab dekorszalagra és aprócska vattából készült golyókra lesz szükségünk. A szalagból egy masnit köthetünk a koszorúnk alsó részére, míg a vattából készült golyócskákkal hópehely dekorációval díszíthetjük a zöld részeket.

Fillérekből elkészíthető és akár a gyerekekkel közösen is megalkothatjuk a saját ajtajuk díszét hétvégi programként.
Ha van kedvetek vágjatok bele!

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

bf29e7d0bcd419550ded1958c4b351d1.jpg

süti beállítások módosítása