Garázs a gyerek kisautóinak
2016. március 06. írta: ToyaHSW

Garázs a gyerek kisautóinak

kids-toys-10.jpg

A fiúkat nevelő szülők pontosan tudják mekkora harcot kell néha vívni a gyerekkel, hogy elrakja a kisautóit. Az elöl felejtett autókra pedig gyakran rálépünk, amivel akár az abszolút kedvenc kisautót is tönkretehetjük.
Erre igyekszem most megoldást kínálni nektek, amihez egy kicsit nagyobb faládára (papírdobozra) és néhány darab PVC csőre vagy nagyobb átmérőjű karton gurigára van szükségünk.
Első lépésként a ládát gondosan lecsiszoljuk, hogy szálka mentes legyen. Használhattok a célra a boltban vásárolt narancsos faládát, de végső esetben a papírdoboz is megteszi.
Fontos, hogy olyan átmérőjű csövet válasszunk, amibe valóban beférnek a kisautók és ki is lehet venni azokat. Ezt követően a csövet levágjuk a láda magasságával megegyezőre.
A képen látható módon egymáshoz illesztjük azokat, a rögzítéshez pedig ragasztópisztolyt használunk.

A munka végeztével ízlés szerint le is festhetjük a kész tárolót, sőt akár még vicces táblával is elláthatjuk.

Ennek a tárolási módnak nagy előnye, hogy átlátható és azonnal látszik ha egy kisautó valahol kallódik a lakásban.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!