Parkolóház a kisautóknak
2016. március 15. írta: ToyaHSW

Parkolóház a kisautóknak

829d8478214f86f4044b2135adf87bf6.jpg

A fiúk (egyik) kedvenc játéka a kisautó, amihez persze a garázs is alapfelszerelésként jár. Ezt azonban DIY módszerrel is elkészíthetjük. 
Nem kell hozzá más, mint a "jó öreg" cipős doboz, némi festék, ragasztó és egy kis kézügyesség, és máris könnyedén varázsolhatunk egyedi parkolóházat az autóknak.

Első lépésben keresnünk kell egy megfelelő dobozt. Lehetőleg olyat válasszunk, ami elég erős és a felső része felnyitható, nem pedig levehető.
A második lépésben a felnyitott cipős doboz felső részére egy kartont kell erősítenünk (cellux tökéletesen megteszi a rögzítéshez.), ami lényegében egy rámpának felel majd meg, amin az autók felhajthatnak (a "tetőgarázsra").
Ezt követően a doboz oldalába vágunk egy-két "kaput", ahol a gyerekek a földszinti garázsba tudnak behajtani a kisautókkal. Ha ezzel is megvagyunk, akkor már csak a festés van hátra..
Az aszfalt kialakításához használhatunk egyszerű fekete festéket, de akár fekete papírból is kialakíthatjuk. Ezt követően az útburkolati jeleket kell elkészítenünk, és a teljesség kedvéért kívülről is széppé varázsolhatjuk az aprócska parkolóházat.

A játék végeztével a doboz egyszerűen összecsukható és az autók tárolására is alkalmas.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!