Emeletes virágtartó kis helyen
2016. március 16. írta: ToyaHSW

Emeletes virágtartó kis helyen

541600c76b24bbb5a962cd5d5dad1f1c.jpg

Sok lakásban viszonylag kevés ideális hely van a virágok számára. Ha sok virágot szeretnétek kis helyen tárolni, akkor a DIY elkészíthető emeletes virágtartó ideális választás lehet.
Az elkészítéshez szükség lesz néhány méter vékony kenderkötélre, egyforma méretűre vágott négyszögletes fa lapokra, egy fúróra, egy kézi lombfűrészre vagy dekopírfűrészre, illetve a felszerelés tervezett helyétől függően például egy kampóra.

Első lépésben a fa lapokat kifúrjuk a négy sarkán olyan méretű fúróval, hogy az általunk választott kenderkötél átmenjen a furatokon. Igyekezzünk pontosan dolgozni, mert ez az egész virágtartónkra kihatással lesz.
Második lépésben el kell döntenünk, hogy kaspókat vagy egyszerű virágcserepeket (alátét tálcával) szeretnék a tartónkon tárolni.

A falapokra lyukat kell vágnunk, ennek méretét azonban előzetesen pontosan meg kell határoznunk. 
Ha a kaspók mellett döntöttünk, akkor mindenképpen ne egyenes oldalú darabot válasszunk. Amennyiben cserép+alátét variációt fogunk a virágtartóba helyezni, az alátét mérete lesz az irányadó. A kaspó vagy alátét szájának átmérőjénél kicsit kisebb lyukat kell vágnunk. Ezt először rárajzoljuk a falapokra. Egy fúró segítségével lyukat fúrunk a fába, majd a kézi lombfűrész vagy dekopírfűrész segítségével a rajzolt vonal mellett haladva kivágjuk a kört.
Természetesen a művelet végén lecsiszoljuk a vágás mellett a falapokat és 
ízlés szerint lakkozzuk, lazúrozzuk vagy festjük.

Már csak az összeállítás van hátra, ami nem egyszerű feladat. Négy megfelelő hosszúságú kötélre felfűzzük a fa lapokat. A rögzítéshez csomókat kötünk a lapok alá, ami majd nem engedi elcsúszni a falapokat. Érdemes nagyon pontosan dolgozni, mert másképp ferde lesz az elkészült virágtartónk.
Miután rögzítettük a falapokat, akkor a felül a köteleket egybefogjuk egy csomó segítségével, majd felrögzítjük a kiválasztott helyre.

Akár kertben, fűszernövényekhez is ideális választás lehet! :)

 Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!