Dekoratív polc spatulából
2016. május 05. írta: ToyaHSW

Dekoratív polc spatulából

diy-hexagon-shelf-popsicle-sticks-3.jpg

Spatulából készítettünk már gyerekeknek játékot, de most a lakást szépítjük ezzel az olcsón beszerezhető faanyaggal. A 150 mm-es spatula 80 db-os kiszerelésben itt megvásárolható 690 Ft-os áron.
A spatulán kívül szükségünk lesz még egy kis ragasztóra, lazúrra, papírra és vonalzóra.

Első lépésben ki kell találnunk a polcunk milyen formájú legyen. Mi a hatszögletű megoldás mellett döntöttünk, de Ti mást is, sőt bonyolultabbat is választhattok.
Egy nagyobb papírlapra megtervezzük a polcunk formáját. Ügyelnünk kell, hogy a hatszög oldalai minden esetben 150 mm-esek legyenek. Ha elkészültünk a hatszöggel, akkor minden második oldalra elhelyezünk egy-egy spatulát, majd ezek széleit bekenjük ragasztóval. A beragasztózott lapokra felhelyezzük a hiányzó oldalakra illeszkedő három darab spatulát, aminek széleit ismét bekenjük ragasztóval.
Ezt a folyamatot ismételjük egészen addig, amíg úgy nem ítéljük meg, hogy polcunk mélysége már megfelelő a számunkra a tároláshoz.

Rövid száradást követően már mozgathatjuk is a kész polcunkat, amit vékony rétegben lazúrral teszünk tartósabbá. A festék száradását követően már fel is szerelhetjük a falra az új polcunkat, amire vázát, könyveket vagy apróbb tárgyakat is rakhatunk.
Szokatlan formájával egészen biztosan feldobja majd a nappalink hangulatát, de színes változatban gyerekszobában is megállja a helyét.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!