LEGO óra a gyerekszobába
2016. május 13. írta: ToyaHSW

LEGO óra a gyerekszobába

a1a20161-fe13-4aff-8681-d3a25877cc58.jpg

A gyerekszoba hangulatát nagyszerűen feldobhatjuk, ha stílusban odaillő órát rakunk a falra. Természetesen erre is kínálkozik nagyszerű DIY megoldás, amit akár a gyerek segítségével is elkészíthetünk.
Nem lesz másra szükség hozzá, mint egy LEGO alaplapra (25.5*25.5 cm), 12 darab LEGO figurára és egy óraszerkezetre, valamint egy egyes LEGO kockára és egy ragasztópisztolyra.

Első lépésben az óraszerkezetet kell elhelyeznünk az alaplap közepére, amihez fúrnunk kell egyet. A szerkezet rögzítését követően a számokat kell(ene) felhelyeznünk az óralapra, amit ebben az esetben a figurák fognak jelképezni.
Érdemes a választást a gyerekre bízni, hiszen az ő szobájába mutatja majd az időt az óránk. Amint sikerül eldönteni, hogy Vader nagyúr 12 óránál vagy 6 óránál legyen, következhet a figurák rögzítése.
Ehhez érdemes ragasztópisztolyt használnunk. Az olvasztott műanyag ragasztó nem tesz kárt a figurákban és ha feleslegessé válik az óra egyszerűen eltávolítható az alaplapról és a figurákról is.

Már csak fel kell raknunk az órát a falra, amihez az alaplap hátsó oldalára egy egyes kockák rögzítünk, a szög beverését követően pedig erre akasztjuk fel az új időmérőnket.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!