Kerti játékok 4.rész - Célbadobó 2
2016. június 13. írta: ToyaHSW

Kerti játékok 4.rész - Célbadobó 2

697d8f34759afe181d262cef8eafe949.jpg

Mi sem aktuálisabb téma most, mint az, hogy nyakunkon a nyári szünet (és lassan teljes erőbedobással megérkezik a nyár is). Ehhez kapcsolódva szeretnénk folytatni a szabadtéri játékokat bemutató sorozatunkat. Ezúttal egy újabb célbadobós játék otthoni elkészítésébe avatunk be benneteket, amivel olcsón és kreatívan szerezhettek kellemes perceket a gyerekeknek.
Ehhez nem lesz szükség másra, mint egy kiürült narancsos ládára (de természetesen egy megfelelő méretű papírdoboz is tökéletesen megfelel a célnak), néhány üres műanyag flakonra, pár darab karikára (pl. fa karikák  maradék színes fonallal betekerve, ragasztóval rögzítve) és egy kevés festékre.

Az üres flakonokat változatos színű festéssel látjuk el - a legegyszerűbb módja az, ha az üvegbe öntjük a festéket, körbeforgatjuk, majd a felesleget kicsorgatjuk belőle, de természetesen ecsettel is dolgozhatunk a külsején. Igény szerint pontszámokat is festünk rájuk, sőt még a naracsosládát (papírdobozt) is elláthatják dekorációval. Ezt követően a palackokat berakjuk az üres narancsos ládába és máris elkészültünk az egyszerű (és könnyen, praktikusan tárolható) dobójátékunkkal.
A cél, hogy a karikákat a legmagasabb pontszámmal rendelkező üvegekre dobjuk.
A játékot az nyeri, aki a számolásnál a legmagasabb pontszámmal rendelkezik.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!