Praktikus fülhallgató tartó
2016. szeptember 13. írta: ToyaHSW

Praktikus fülhallgató tartó

img_8005_2.jpg

Ha vannak gyerekeid vagy Te magad sokat hallgatsz zenét, akkor egészen biztosan szembesültél már azzal a helyzettel, amikor a táskában hordott fülhallgató vezetéke gordiuszi csomóvá válik.
Ennek elkerülésére kínálunk most nektek egy pofonegyszerű, otthon is elkészíthető és szép kiegészítőt.

Az elkészítéshez nem lesz szükség másra, mint két darab facsipeszre, egy kevés ragasztóra és a díszítéshez szalagra, festékre vagy bármi nektek tetsző és rendelkezésre álló dologra (washi tape, körömlakk, akril festék, strasszok, pác, stb.)
Első lépésben a két facsipeszt összeragasztjuk úgy, hogy a csipeszek az ellenkező irányba nézzenek.
A száradást követően ízlés szerint díszíthetjük (de akár "nevesíthetjük" is).

Ezzel el is készültünk a fülhallgatótartónkkal, amit a képen látható módon tudtok használni. Így egészen biztosan nyugodtan dobhatjuk be a táskátokba a zenehallgatás elengedhetetlen kellékét és senkinek nem kell többet szenvednie a vezeték gubancolásával.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!