Képtartó egyszerűen
2016. szeptember 17. írta: ToyaHSW

Képtartó egyszerűen

tree-branch-picture-display.jpg

Ha szeretnénk egy kicsit becsalogatni a természetet lakásunkba, esetleg a fehér falat dobnánk fel egy-két képpel, akkor a most bemutatásra kerülő képtartó egy remek megoldás lehet.
Az elkészítéshez szükség van egy kicsit vastagabb faágra, néhány méter fonálra, egy kevés celluxra és a falra szánt képekre.

Első lépésben a megfelelő faágat kiválasztjuk, majd lemérjük. Ezt követően eldöntjük, hogy hány oszlopban szeretnénk felrakni a képeket a falra. A távolságot egyenlően elosztva a fonalakat felkötjük a faágra. Nem baj ha a fonalak nem egyforma hosszúak, mivel a munka végén a felesleget levágjuk.
Ezt követően lefektetjük a földre a faágat és a fonalakat egyenesre húzzuk.
Már csak a képek felhelyezése van hátra, amelyeket cellux szalaggal rögzítünk a fonalakhoz. Ha ezzel is elkészültünk, akkor felesleges fonalat levágjuk és a képtartónkat (pl. két szöggel) a falra rögzítjük.

Nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy a fotókat bármikor cserélhetjük rajta pillanatok alatt.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!