Karácsonyi hóember zokniból
2016. november 11. írta: ToyaHSW

Karácsonyi hóember zokniból

letoltes_7.jpg

Ha akad otthon egy-két pár felesleges fehér zoknitok, akkor újabb nagyszerű téli hangulatot idéző hóembert készíthettek pillanatok alatt fillérekből.
Nem lesz másra szükség, mint fehér zoknira, egy kevés rizsre, spárgára, befőttes gumira, pár apró felvarrható gyöngyre és egy kevéske anyag maradékra.

Első lépésben el kell vágnunk a zoknit. Ha ezzel megvagyunk, akkor a talprész maradékát tegyük félre és foglalkozzunk a zokni szárával.
Első lépésben a szár egyik végét jó szorosan elkötjük, majd kifordítjuk azt. Ezt követően rizzsel feltöltjük az elkötött anyagunkat, ami így már szépen megáll majd a talpán. A következő lépésben egy befőttes gumi segítségével elválasztjuk a testet és a fejet, majd bekötjük a zoknidarabunk felső részét is, hogy a rizs ne szóródjon ki.
A következő lépés a dekorálás. Ehhez apró felvarrható vagy ragasztható gyöngyöket használunk, amiből a szemet és az orrot alakítjuk ki, majd némi maradék anyagból sálat készítünk a hóemberünk nyakára.

Ezt követően már csak a levágott zokni darabra lesz szükségünk, amit sapkaként hasznosítunk újra. Ennek végére rakhattok esetleg egy aprócska bojtot vagy egy anyagból készült masnival dobhatjátok fel azt.

Ezzel el is készült a legújabb téli dekorációnk, ami mind a polcon, mind az ablakban vagy a gyerekszobában nagyon jól mutat majd.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!