Képtartó doboz karácsonyra
2016. december 12. írta: ToyaHSW

Képtartó doboz karácsonyra

25-diy-gifts-you-can-make-in-under-an-hour-pull-out-photo-album_1.jpg

A nagyszülők vagy a szülők egészen biztosan szívesen nézegetnek képeket a gyerekekről vagy az unokákról. Őket lephetitek meg karácsonyra ezzel az igazán érdekes képtartó dobozzal.
Az elkészítéshez szükség lesz kartonpapírra és egy zárható fa dobozra, valamint ragasztóra és egy kevéske szalagra.

Első lépésben ki kell találnunk mennyi képet szeretnénk berakni a tárolónkba. A kartonpapírokat ennek megfelelően egymáshoz ragasztjuk és harmonikába hajtogatjuk.
A legfelső kartonra egy szalagot rakunk, ezzel lehet majd kiemelni a képeket a tartóból.
Ezt követően a harmonikába hajtogatott lapokra egyesével képeket ragasztunk - az utolsó lapot feltétlenül üresen hagyjuk.

A száradást követően az üresen hagyott lapot beragasztjuk a doboz aljába, majd a fényképeket szépen a hajtogatásnak megfelelően elhelyezzük a dobozba.
Ezt követően esetleg még díszíthetjük a dobozt kívülről, de akár natúr színben is átadhatjuk a nagyinak, aki biztosan örömmel nézegeti majd az unokák fotóit.

Dobozt akár innen is vásárolhattok, de a környékben található kreatív boltokban is érdemes szétnéznetek.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!