Különleges óra filléres kellékekből
2018. július 09. írta: ToyaHSW

Különleges óra filléres kellékekből

3a4530bcb4e86afe708a480240823c97.jpg

Ismét egy különleges óra elkészítésére szeretnélek biztatni benneteket, amit lényegében néhány filléres elemből rakhattok össze. Az elkészítéshez szükség lesz egy óraszerkezetre, egy darab érdekes erezettel rendelkező fa deszkára és egy  viszonylag nagy méretű tortakarikára.
Első lépésben deszkánkat kell beillesztenünk a karikába. Rajzoljátok meg a deszkán a tortakarika ívét, majd egy dekopírfűrész segítségével vágjátok el a vonal mellett. Ezt követően illesszétek a deszkát a formába, majd egy fúró és néhány csavar segítségével rögzítsétek stabilan a formát és a fát összefogatva ezzel.

Ezt követően még az óraszerkezetet kell behelyezni a deszkába, amihez szintén egy fúróra lesz szükségetek. Ha minden a helyére került, akkor ízlés szerint a tortakarikát festhetitek, míg a deszkát lazúrozhatjátok.
A száradást követően pedig mehet is a falra a teljesen egyedi órátok.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!