Kisállat ágy fém hordóból
2019. július 07. írta: ToyaHSW

Kisállat ágy fém hordóból

62240479_2278277118961594_9022693344966344704_n.jpg

A mai napon egy újabb érdekes és különleges tárgy elkészítésére biztatlak benneteket, amihez már férfi segítségre is szükségetek lehet.
Ezúttal a kis házi kedvenceknek készítünk majd pihenőhelyet fém hordóból. Természetesen ehhez szükség lesz egy 60 literes fém hordóra, néhány méter gumi kéderre, valamint egy méretben megfelelő párnára.
Ebben az esetben csak a hordónak a felére lesz szükségünk, így érdemes a család férfi tagjának a segítségét kérni, aki egy flex segítségével könnyedén kialakíthatja nekünk a megfelelő formájú ágyacskát.
Ezt követően néhány hengeres fa darabot kell rögzítenünk a hordó külső palástjára, amivel megakadályozzuk majd az elforgást és ennek köszönhetően egy stabil fekvőhelyet alakítunk majd ki.
A következő lépésben érdemes alaposabban letakarítani a hordónkat és szükség szerint lecsiszolni, majd lefesteni azt.
A száradást követően az élekre a gumi kéderből megfelelő csíkokat vágunk és azokat ott rögzítjük is. A macskák esetében érdemes ragasztással biztosítani a kédereket :)
Ezután már csak a párnácskát kell behelyeznünk és várnunk, hogy kedvencünk birtokba vegye az új pihenőhelyét.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!