Pazar asztal néhány ládából
2016. február 21. írta: ToyaHSW

Pazar asztal néhány ládából

f6e29ee7171dc2b366f9de18f3167058.jpg

Kertbe, de akár lakásban is használható egyszerűen elkészíthető asztalt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Az elkészítéshez szükségetek lesz nagy darab ládára, egy nagyobb darab furnérlemezre, lazúrra vagy lakkra, egy kevés csiszolóvászonra és ízlés szerint négy darab görgős kerékre.
A ládákat összeillesztitek a képeken látható módon és egymáshoz rögzítitek azokat néhány csavar segítségével. Ezt követően a furnérlemezből kivágjátok az asztal alját, amihez majd a ládák rögzítésre kerülnek szintén néhány csavar segítségével.
Ilyenkor érdemes felszerelnetek a kerekeket is, ha mozgatható asztalt szeretnétek készíteni vagy a lábnak szánt elemeket.

Ezt követően csiszolóvászonnal kicsit elsimítjátok az asztal felső részét és az éleket. Ezt követi a lakkozás, lazúrozás vagy festés (ez igazából a hely hangulatától függ).
A száradást követően máris használhatjátok ezt a remek bútort, ami hagyományos asztalként és tárolóként is remekül funkcionál.
A középen üresen maradt részt dekorációs célokra is tudjátok használni, így akár virágot  vagy lámpát is tudtok rakni középre.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása