Konyhakertet az erkélyre!
2016. március 25. írta: ToyaHSW

Konyhakertet az erkélyre!

12900164_10207427801545540_1169420253_n.jpg

Ismét egy egyszerűen elkészíthető, lakásban is használható növénytartót szeretnék bemutatni nektek, amivel akár a saját kis konyhakertetet is egy erkélyre varászolhattok. 
Ehhez néhány darab 25-30 cm széles deszkára, némi kötélre (polcok számától függően), egy fúrógépre és egy körkivágóra lesz szükségünk. Ez utóbbit innen beszerezhetitek - egészen biztosan hasznos lesz más DIY munkák során is.

Első lépésben le kell mérnünk a virágcserepeket (a mérést a felső perem alatt végezzük el). Ezt követően a deszkára felrajzoljuk a köröket. Igyekezzünk egyenlően, pontosan és szimmetrikusan dolgozni!
Most lesz szükségünk a körkivágóra, aminek segítségével kivágjuk a berajzolt furatokat. Ellenőrzésként a cserepeket rakjuk be az elkészült tartóba és nézzük meg, hogy pontosan beleilleszkednek-e.

Ezt követően a deszkák mind a négy sarkára furatokat készítünk, amelyeknek akkorának kell lennie, hogy a kötél átférjen rajta. Már csak a rögzítés van hátra, amit csomókkal fogunk megoldani.
Mind a négy kötél végére csomót kötünk, majd felhelyezzük az első deszkát. A második deszka felhelyezése előtt újabb csomókat kötünk lehetőleg pontosan és így haladunk egészen addig, míg az összes deszka fel nem kerül fixen (A deszka alatti és fölötti csomó rögzíti majd a "polcokat" - nagyon fontos, hogy egyenlő távolságra kössük őket, másképp ferdén fognak állni a deszkák.)
Ezt követően a köteleket a képen is látható módon összekötjük, majd rögzítjük az általunk kiválasztott helyre. Ne felejtsünk el megfelelő erősségű rögzítésről gondoskodni!

Már csak a növényeket kell behelyeznünk a tartóba és pillanatok alatt kiskertet tudunk varázsolni az erkélyünkre vagy a konyhába a legfontosabb konyhakerti növényekkel, kedvenc virágainkkal.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása