Hintát a gyereknek
2016. április 03. írta: ToyaHSW

Hintát a gyereknek

0bef3fedb784adb761af5df2486ba613.jpg

Úgy tűnik figyelmeztetés nélkül tört be a nyár, ilyenkor pedig mindannyian több időt töltünk a szabadban. Ha van gyerek a családban, a kert alapvető felszerelése a hinta. Ezt megvásárolhatjátok a boltban is, azonban DIY ötleteink is vannak, sőt, sokkal egyedibb is a végeredmény. 
Nem lesz szükségünk hozzá másra, mint néhány méter 4 mm-es kenderkötélre, kb. 2 méter 20x40 mm-es lécre és néhány (a hinta ülőrészétől függően kb. 14 db) 20 mm-es középen átfúrt fagolyóra.

A kenderkötelet olcsón beszerezhetjük például innen, a fagolyókat erről a címről érdemes megvásárolnunk, míg a 20x40 mm-es lécet bármelyik barkácsáruházban elérhető 500 Ft/méter áron.
Ha minden rendelkezésünkre áll, akkor belevághatunk a munkába. Első lépésben a lécből kell levágnunk a megfelelő méretű darabokat, kb. 24-25 cm-es az ideális. Ezt követően a 8 db lécet szépen lecsiszoljuk, majd a két szélén a képnek megfelelően átfúrjuk két helyen 5 mm-es fúróval.
A fa elemeket lekezeljük lakkal vagy lazúrral, de készíthetünk vidám, színes darabokat is. A száradást követően elkezdjük a hinta összeszerelését.

Természetesen több módszerrel is dolgozhatunk az összeállítás során. Én most a legegyszerűbbet mutatom be nektek. Ebben az esetben az első lépésben az ülőrészt állítjuk össze. Egy rövidebb darabra felfűzzük a fa elemeket léc-golyó-léc-golyó sorrendben - ezt a mintát folytatjuk egészen addig, amíg az utolsó darab is a helyére nem kerül. Először az egyik oldalon haladunk, kb. 40 cm ráhagyással kezdjük átfűzni a másik oldalon (erre a "ráhagyásra" fogjuk a hinta szárát rögzíteni).
Ha körbeértünk, azonos ráhagyás mellett a kötél végét összekötjük. Méretre vágjuk a hinta rögzítéséhez szükséges szárakat. A hinta két szárára csomózzuk a kötelünket, majd az új játékot a helyére rögzítjük.

A hintánk teherbírása akár egy felnőtt testsúlyának is megfelelő. Ízlés szerint párnát is készíthetünk rá, a nagyobb kényelem érdekében.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása