Komposztáló hordóból
2016. március 26. írta: ToyaHSW

Komposztáló hordóból

17uyg56phaaxnjpg.jpg

Beköszöntött a tavasz, ilyenkor elengedhetetlen (de legalábbis célszerű) a kertben egy jó komposztáló. Sajnos csak borsos áron lehet megfelelő méretű tárolót vásárolni, így érdemes elgondolkodni egy DIY megvalósításon, amihez csak néhány vastagabb fa gerendára, hordóra vagy hordókra, egy darab csőre, fúróra, sarokcsiszolóra, zsanérokra és valamilyen egyszerű ládazárra lesz szükségünk.

Első lépésben a komposztálónk szellőzését kell megoldanunk.Ehhez több megoldás is kínálkozik. Az egyik lehetőségünk, hogy a hordót fúrjuk meg kellő számú helyen és ezzel biztosítjuk a légáramlást. A másik megoldás az, hogy a később tengelyként használandó csövet fúrjuk meg a lehető legtöbb helyen, így a csövön keresztül áramlik majd be a levegő a komposztálónk belső részébe.
Én azt javaslom, hogy alkalmazzátok együtt a két megoldást a jobb hatásfok érdekében.

A következő eldöntendő kérdés, hogy állítva vagy fektetve szeretnénk a hordónkat a komposztáláshoz használni. Ha ezt a kérdést eldöntöttük, akkor kivághatjuk a tengely furatait, amibe a csőtengely kap majd helyet.
Ezt követi az ajtó kialakítása, amit sarokcsiszolóval vagy műanyag hordó esetében dekopír fűrésszel vághatunk ki. A ajtót zsanérokkal és ládazárral rögzítjük a helyén, míg az ajtó beesése ellen két lemezdarabot fogatunk fel a zsanérokkal szembeni oldalra.

Már csak a tartó elkészítése van hátra, amit legegyszerűbben X formában elhelyezett vastagabb fákkal tudunk megoldani. Természetesen a kialakított X lábakat egymás is rögzítenünk kell, lehetőség szerint több helyen.
Érdemes előre gondolkozni a tartó elkészítésénél és úgy kialakítani annak a magasságát, hogy a későbbiekben az elkészült komposztot egy talicskával egyszerűen el tudjuk szállítani.

A fa elemeket és a hordót felületkezeljük és ízlés szerint festjük, így nem csak praktikus, de szép is lesz az elkészült munkánk.

Ezt követően a hordót a helyére rakjuk és már csak a növényi hulladékokat kell összegyűjtenünk és beraknunk a a komposztáláshoz. Nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy a tároló tartalmát nem kell átforgatni, hanem elég néhányszor megforgatnunk a hordót a keveredéshez.

A galériában található képeken több egyszerű megoldást is találhattok, amelyek mindegyike ezen az elven épül fel.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása