Adventi naptár papírgurigákból
2016. december 01. írta: ToyaHSW

Adventi naptár papírgurigákból

roll-cal4.jpg

Teljesen egyedi és különleges adventi naptár segítségével is számolhatják vissza a gyerekek a karácsonyig hátra lévő napokat.
Ehhez nincs is semmi extrára szükség, mindösszesen 24 darab üres WC papír guriga, néhány méretre vágott karton, egy kevés csomagolópapír, ragasztó és filctoll szükséges.

Első lépésben a WC papír gurigákat egyesével kivágott csomagolópapír négyzetekre ragasztjuk, majd a száradást követően azt körbe vágjuk. Ezt követően a gurigákba behelyezzük az ajándékokat, majd csomagolópapír négyzetekkel és ragasztóval lezárjuk a hengereket és a felesleges papírt itt is levágjuk.
Ezt követően az ajándékokat tartalmazó hengerek egyik végére felírjuk az adott naptári nap számát,
A következő lépésben a hengereket egymáshoz rögzítjük ragasztó segítségével. A száradást követően még egy tetőt összehozunk kartonból az apró hengerek főlé. Ezzel el is készült a kis adventi naptárunk, amit akár asztalra állítva, akár egy spárga segítségével lógatva is elhelyezhetünk.

És, hogy milyen ajándékok kerülhetnek bele? Íme néhány ötlet:

Pendrive, rágógumi, kedvenc cukor, csoki, radír, ceruza hegyező, hűtőmágnes, fülhallgató, egy olcsóbb bicska, manikűr készlet, mini elemlámpa, stb...

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása