Karácsonyi ajtódísz PVC csövekből
2016. december 06. írta: ToyaHSW

Karácsonyi ajtódísz PVC csövekből

674ea3b79d8f669cd6c290e75a87ebee.jpg

Ismét egy egyedi és otthon is elkészíthető karácsonyi dekorációval szeretnélek benneteket meglepni. Ezúttal hulladék PVC csövekből készítünk majd ajtódíszt.
Ha van otthon 1-1 méter különböző átmérőjű felesleges PVC csövetek, akkor már csak ragasztóra, arany színű festék sprayre, egy fúrógépre, és néhány karácsonyfa díszre lesz szükségetek.

Első lépésben a PVC csöveket egyforma hosszúságú darabokra vágjuk. Az a jó ha minél több átmérővel dolgoztok, mivel ekkor lesz igazán szép az elkészült ajtódísz.
Ha sikerült megfelelő mennyiségű csövet levágnunk, akkor belekezdhetünk az összeállításba. Ehhez szükségünk lesz egy ragasztószalag tekercsre is, ami köré a mintánkat felépítjük majd. Használjunk bátran kisebb és nagyobb átmérőjű csöveket, amelyeket ragasztással rögzítsünk egymáshoz.
Ha sikerült egy koszorú formát kialakítanunk, akkor még a rögzítést kell megoldanunk. Ehhez érdemes vékonyabb acél láncot vásárolnunk valamelyik barkácsáruházban, amit két csavar segítségével rögzítünk egy-egy vastagabb átmérőjű PVC csőhöz.

Ezzel lényegében el is készült a karácsonyi ajtódíszünk, amit már csak véglegesítenünk kell. Ehhez érdemes arany színű festéket használnunk. A száradást követően már csak néhány különböző átmérőjű díszgömbre lesz szükségünk, amelyeket ragasztással rögzítünk a PVC csövekben.

A kész művünket már csak fel kell akasztanunk az ajtóra, ami egészen biztosan sokaknak elnyeri majd a tetszését.

Természetesen az ajtódíszt akár papírguriga szeletekből is elkészíthetjük, ekkor értelemszerűen kisebb díszeket kell használnunk dekorációnak, de az elv teljesen azonos.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása