A szülőknek mára szinte kötelezővé vált a gyerekeknek születésnapi bulikat tartani, ahol természetesen a gyerekünk barátai teszik majd a tiszteletüket.
A születésnapi partynak fontos kelléke a dekoráció. Ehhez adok most nektek ötleteket, amelyek elkészítéséhez néhány lufi, kartonpapír és egy kevés cellux szükséges.
Első és legfontosabb, hogy a lufik héliummal legyenek töltve, ugyanis csak ekkor jön ki igazán a dekoráció.
Dinoszauruszokat fogunk készíteni a lufikból, amihez a kartonpapírból lábakat, tüskéket, szájat és farkakat vágunk ki. Ezeket egyszerűen cellux segítségével rögzítjük a léggömbökön.
Ha elkészültünk akkor már csak a székekhez kell kötnünk a dekorációnkat, hogy ne repüljenek fel a plafonig vagy az égig.
Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!