Egyedi járólapok a kertbe
2017. április 02. írta: ToyaHSW

Egyedi járólapok a kertbe

81b78627c3e0d2f69b63c240f9af4d74.jpg

A kertet a klasszikus dekorációkon kívül egyedi járólapokkal is nagyszerűen feltudjátok dobni. Ehhez sincs szükség olyan sok mindenre és az elkészítés ára sem olyan veszélyes.
Első sorban készre kevert betont érdemes vásárolnotok valamelyik barkácsáruházban. Igény szerint 1-2 zsákra lehet szükségetek. Ekkora mennyiségből vastagságtól függően 6-8 járólapot tudtok készíteni.

Ezen kívül szükségetek lesz valamelyik formára. Ehhez használhattok nagy átmérőjű és vastag műanyag vagy papírhengert vagy magatok is összeüthettek egy öntőformát néhány léc segítségével.
Ezt követően már csak a betont kell megkevernetek némi víz segítségével és azt formába öntenetek. A már kicsit húzós betonba ezt követően már belenyomhatjátok az általatok elképzelt mintát.

Ehhez használhattok kavicsokat, falevelet, régi kovácsoltvas kerítésből egy darabot, de szinte bármit, amit el tudtok képzelni.
Persze ha úgy tartja kedvetek, akkor akár mozaikozhattok is mintákat a járólapokra, ezzel is egyedivé varázsolva a kerteteket.

Néhány képet megosztok veletek, amelyeken egyedi megoldásokat láthattok, de a Facebook oldalon szívesen vesszük az általatok elkészített egyedi járólapokat is, amelyeket természetesen az oldalon is bemutatunk majd.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása