Fiús szekrény a gyerekszobába
2017. május 30. írta: ToyaHSW

Fiús szekrény a gyerekszobába

18766138_1903706046538439_4032449466392836075_n.jpg

A boltokban megvásárolható bútorokat is pofonegyszerűen egyedivé és különlegessé varázsolhatjátok. Ehhez lényegében csak pár kiegészítőre és egy kevés festékre van szükség.
Ezúttal egy fiókos szekrényt alakítunk át, amit biztosan minden fiú örömmel venne használatba.

Első lépésben érdemes egy megfelelő szekrényt választanunk. Ehhez ideális megoldást jelenthet a svéd áruházlánc KULLEN márkájú szekrénye, amit 8990 Ft-os áron tudtok megvásárolni.
Persze szükség lesz még néhány kiegészítőre, így két öntapadós fiók lámpára, két íves bútorfogantyúra és három kör alakú bútorgombra, valamint maszkolószalagra, festékre és egy öntapadós matricára (ha találtok itthon kedvezőbb áron, akkor vásároljátok meg itthon).

Ha minden beszereztünk és kiválasztottuk a színeket, akkor következhet a munka lényegi része. Első lépésben fel kell szerelnünk a fiókokra a fogantyúkat. Érdemes a képen is látható módon elhelyezni azokat, bár személy szerint a felső sorban található két fogantyú lehet jobban mutat egymásra tükrözve.
Ha minden fogantyúnak megtaláltuk a helyét és pontosan felfúrtuk azokat, akkor szereljük le őket - a festésnél csak zavarnának bennünket.

Ezt követi a szekrény gondos zsírtalanítása, majd a maszkolás. Szerencsére a minta nem bonyolult, így viszonylag egyszerű dolgotok lesz. A színek kiválasztásánál a szoba hangulata döntsön, de érdemes azért a klasszikus VW színek közül választani (zöld-fehér, piros-fehér, kék-fehér, citromsárga-fehér).
Ha minden elnyerte a végső színét az esetleges védőlakkozást is elvégeztétek és a száradás is megrtörtént, akkor következhet a fogantyúk visszaszerelése és a már beszerzett matrica felragasztása.

Ha ezek is a helyükre kerültek, akkor elkészültünk a teljesen egyedi tárolónkkal, aminek egészen biztosan örül majd a kisfiunk.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása