Bútor kartonpapírból
2017. január 19. írta: ToyaHSW

Bútor kartonpapírból

image11.jpg

Sokszor kerülünk abba a helyzetbe, hogy nem tudunk mint kezdeni egy-egy nagyobb kartondobozzal. Ilyenkor egy ideig pakolgatjuk a papírdobozt jobbra-balra, majd az idő múlásával kidobjuk azokat.
Pedig az igazán erős kartondobozokból akár hangulatos bútort is készíthetünk a gyerekszobába.

Egy ilyen bútor elkészítéséhez szükség lesz a következő dolgokra:

  • Erős kartondoboz
  • Tapétavágó kés
  • Ragasztópisztoly
  • Szélesebb maszkolószalag
  • Polisztirol mennyezeti lapokhoz használt ragasztó
  • Tapétaragasztó
  • Néhány darab polisztirol golyó
  • Festék spray

Első lépésben a szekrényünk első és hátsó oldalát vágjuk a megfelelő formára. Az első oldalra kerülő lapon kivágjuk a fiókok helyét is. A kivágott darabokat ne dobjátok el, mert később még szükség lesz rájuk.
Ha kitaláltuk milyen mélységű szekrényt szeretnénk készíteni, akkor vágunk olyan méretű kartonlapokat és ezeket a hátlapra felragasztjuk. Ezek a kartonlapok adják majd a fiókok közötti merevítést. A ragasztáshoz ragasztópisztolyt használunk.
A száradást követően az előlapot is felrakjuk a szekrényünkre, amihez szintén ragasztópisztolyt használunk.
Ezt követően a fiókok oldalsó takaró eleme következik, amihez szintén mérnünk, rajzolnunk, vágnunk és ragasztanunk kell.
A következő lépésben a kisszekrény lábait merevítjük meg, amit érdemes több helyen megejteni. Ide is vágunk megfelelő méretű kartonlapokat, amelyeket szintén ragasztópisztollyal rögzítünk.
Ezt követően elkészítjük a szekrényünk oldalának külső borítását is, amihez hosszabb kartondarabokra van szükségünk. Természetesen ezeket a kartonokat is méretre vágjuk és ragasztópisztollyal rögzítjük.
Dekorációként felhelyezzük a szekrényünk oldalára a díszítő elemeket, amelyeket szintén kartonból készítünk el.

A következő lépés a maszkolás. Széles maszkolószalag segítségével eltüntetjük a ragasztási nyomokat és a kicsit pontatlan illesztéseket. Érdemes gondosan dolgoznunk és mindenhol maszkolni, mert a későbbiekben nagyban megkönnyítjük majd az életünket.

Ezt követően az egész szekrényünket átkenjük tapétaragasztóval. A száradást követően lesz szükségünk a polisztirol ragasztóra, amivel vékonyan átkenjük a szekrényünket. Ezzel tüntetjük el az egyenetlenségeket. Ha megszáradt a ragasztó a felületen, akkor finoman átcsiszoljuk a szekrényt.

Ezt követik a fiókok, amelynek elkészítéséhez szintén pontosan méretre vágott kartonlapokat használunk. Itt lesz szükségünk az előlapból kivágott darabokra, amelyek a fiók előlapját adják majd.
A fiókok fogójához néhány polisztirol golyóra lesz szükségünk, amelyeket szintén ragasztással rögzítünk.
Az összeállított fiókokat a szekrényhez hasonlóan maszkoljuk, tapétaragasztózzuk, átkenjük, csiszoljuk és festjük.

A száradást követően már csak a gyerekszobába kell raknunk az új bútort, ami egészen biztosan nagy siker lesz.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!

süti beállítások módosítása