IKEA Hack - Forgó szekrény
2018. január 29. írta: ToyaHSW

IKEA Hack - Forgó szekrény

ikeahack1.jpg

Már nagyon régen nem osztottunk meg veletek IKEA Hacket, amelyben egy bútor kap teljesen új értelmezést. A most elkészítésre javasolt forgó szekrény több elemét is az Ikeában vásárolhatjátok meg.
Nézzük akkor mire is van szükség az elkészítéshez:

Első lépésben a SNUDA forgótálcára és a BILLY szekrényre lesz szükségünk. A tálcára felhelyezzük a szekrényünket, majd a sarokvasakkal rögzítjük azt. Ehhez fúrót és csavarokat használunk.
Ezzel lényegében el is készült az egyedi forgatható szekrényünk, amelynek már csak néhány apróbb részletét kell kidolgoznunk.

A szekrény egyik oldalára a LUNDAMO tükröket rakjuk fel. Azért írtunk két darabot, mivel ennyi kell, hogy jól lássátok magatokat.
A másik oldalra kerülhetnek az öntapadós mágneses szalagból vágott csíkok az apróbb dolgok részére vagy a táblafesték az üzeneteknek. A hátlapra pedig a menetes akasztók segítségével egyedi sál és sapka tartót tudtok kialakítani.
Ezt követően már csak a polcokat kell berendezni, amihez kosarakat és más dolgokat is vásárolhattok az Ikeában, de ha csak könyvek, játékok vagy más csecsebecsék kerülnek a polcokra az is tökéletesen megfelel a célnak.

Természetesen az oldalsó részekre mást is rakhattok, így akár újságtartót is mondjuk. Itt már tényleg a képzeletetekre van bízva a kialakítás.

Lényegében így kb. 20.000 Ft-ból teljesen egyedi szekrényt tudtok alkotni, ami számtalan funkciót betölt majd az otthonotokban. Apróbb lakásokban vagy a gyerekszobában nagyon előnyös lehet.

Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk! 

süti beállítások módosítása