Ha rokonok érkeznek locsolkodni húsvétkor, akkor a gyerekeknek teljesen egyedi csomaggal is kedveskedhettek. Ehhez nem is lesz szükség semmi másra, mint a gyerekeknek szánt édességre, egy papírzacskóra, filctollra és egy kevéske díszítőszalagra van szükség.
Első lépés a papírzacskók megfelelő formára vágása. Igyekezzetek a képen látható formát kialakítani. Ezt követően meg kell rajzolnotok a zacskóra a nyuszinak a pofáját és ezzel lényegében el is készült a húsvéti hangulatú ajándékcsomagolásunk.
Ezt követően már csak az édességeket kell beraknunk, majd a zacskót megkötnünk és a füleket a megfelelő formára hajtanunk.
Egyedi, különleges és mégis egyszerű csomagolás, amit biztosan örömmel bontogatnak majd a locsolkodó gyerekek.
Kövessetek a Facebookon és saját DIY munkáitokat osszátok meg velünk!